A jogi szabályozások miatt szükséges a gépjárművek kibocsátásának folyamatos csökkentése. Ezt, többek között, a járművek tömegének csökkentésével érik el. Az eredmény pedig még egy szempontból előnyös: a kisebb tömeg kevesebb üzemanyag-fogyasztással jár.
A modern iglidur műanyag csapágyak akár 80%-kal könnyebbek, mint a hagyományos, azonos méretű fém siklócsapágyak. A csapágyazási pontok száma a járművek összetettségével párhuzamosan folyamatosan nő. Ez azt jelenti, hogy a tömeg fontos tényező a csapágy anyagának kiválasztása során. Ebben mutatkozik meg igazán az iglidur polimer siklócsapágyak előnye: könnyebbek, mint a fém csapágyak, ezért hozzájárulnak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez. Ráadásul a gyártásukhoz jóval kevesebb nyersolajra, és ebből adódóan kevesebb energiára van szükség, illetve teljesen kenésmentesen működnek.
Az iglidur siklócsapágyak az alternatív hajtásszerkezetek esetében szintén döntő fontosságú előnyöket biztosítanak. Itt olyan könnyű és kivételesen halk alkatrészekre van szükség, amelyek működés közben nem adnak ki semmilyen zavaró zajt, és így növelik a vezetési kényelmet.