Az ujjakat Jumpei Arata, a Kyushu Egyetem japán professzora tervezte: három vékony, rozsdamentes acélból készült laprugó fekszik egymáson, és négy műanyag láncszem köti össze őket. A középső rugóhoz egy Bowden-kábel csatlakozik - ha előre mozgatjuk, az ujjak becsukódnak, ha hátrahúzzuk, a kéz kinyílik. Az egyenáramú motor feszíti és hajlítja a laprugókat, és támogatja a pácienst a fogó mozdulatokban. "Az exoszkeleton ujjanként hat newton erővel hatol a"," oldalon, mondja Jan Dittli, az ETHZ Egészségtudományi és Technológiai Tanszékének kutatója. "A három megvalósított markolat elegendő a kb. 500 gramm súlyú tárgyak - például egy 0,5 literes vizes palack - felemeléséhez."
Az exoskeleton felhelyezése egy érzékelős csuklópánt segítségével történik, és bőrszíjakkal rögzítik az ujjakhoz. Amikor a páciens mozdulatot tesz a kezével, a csuklópánt elektromiográfiai (EMG) jeleket továbbít egy miniszámítógépnek. Ez egy hátizsákban található a motorokkal, akkumulátorokkal és a vezérlő elektronikával együtt, amely a kézmodulhoz van csatlakoztatva. Ha a viselője fogó mozdulatot kíván tenni, a számítógép ezt felismeri, és aktiválja az egyenáramú motort.
A fejlesztés során a kutatók egy kihívással találkoztak: a finom ujjízületekkel. Ezek az elemek nemcsak a laprugókat tartják össze, hanem a bőrszíj filigrán zárószerkezetét is. A csat, amelybe a szíj be van fűzve, alig szélesebb egy milliméternél. A kézfej hátuljának elkészítéséhez egy 3D nyomtatót használtak ABS szálakkal - mind a gyártási folyamat, mind az anyag alkalmatlannak bizonyult az ujjízületek elkészítéséhez. "Az ízületek és a laprugók közötti súrlódás túl nagy lett volna ezzel az anyaggal"," - mondja Dittli. "Ennek következtében túl sok energiát veszítettünk volna az ujjak mozgatásakor." Kiderült továbbá, hogy a hagyományos 3D nyomtató felbontása nem elég nagy az ujjízületek részletes szerkezetének megvalósításához.