A műszív egy meghajtóegységből és két pumpakamrából áll, amelyek térfogat-kiszorítás elvén működő szivattyúként üzemelnek. A pumpakamrák reteszelő házzal és rugalmas membránokkal rendelkeznek, amelyeket egy szabadalmaztatott elektromechanikus lineáris hajtás felváltva mozgat ki. Ez a mozgás idézi elő a műbillentyűk által létrehozott irányított, pulzáló véráramlást.
A meghajtóegységen belül egy tengely siklócsapágy-rendszer vezeti nagy pontossággal az aktuátor tekercseit a sztátor mágneses terén keresztül. A hajtás hatásfokának maximalizálása érdekében az aktuátor tekercsei és a mágnesek között csupán minimális légrés található. A csapágyon elhelyezett pozícióérzékelők rendkívüli pontossággal figyelik a tengely mozgását, és mindössze néhány tized milliméternyi eltérést, illetve néhány foknyi elfordulást engednek meg.
A műszaki kihívások számosak: a rendszernek karbantartásmentesnek kell lennie, és váltakozó terhelés mellett is tartósan precíz működést kell garantálnia. A siklócsapágynak az öt év élettartam (mintegy 370 millió ciklus) alatt ismétlődő csavaró igénybevételt, valamint a beteg testhelyzetétől és mozgásától függően változó tengelyirányú terhelést is el kell viselnie.
A kompakt telepítési méret, a kis tömeg, továbbá a vegyszerekkel szembeni ellenállás és a csekély nedvességfelvétel további, döntő fontosságú követelmények. A siklócsapágy a meghajtóegység belsejében helyezkedik el, ahol nincs közvetlen érintkezésben a szervezet folyadékaival. Ugyanakkor a műanyag anyag permeabilitása miatt hosszú távon számolni kell a nedvesség bejutásával a meghajtóegységbe, és így a csapágy környezetébe is. Emellett nem keletkezhetnek a kopásból adódóan potenciálisan veszélyes fémrészecskék.
Az első próbálkozás során egy kéttengelyes rendszert teszteltek, ám ennek működtetése nehézkesnek bizonyult a nehezen tartható gyártási tűrések miatt, és még az egyik tengely töréséhez is vezetett. Emellett a megoldás helyigénye is jelentősen nagyobb volt a két siklócsapágy alkalmazása miatt.